Kategória: Egyéb

Nehéz feladat, tökéletes eredménnyel

Amikor a főnököm azt a feladatot osztotta ki rám nem is olyan régen, hogy a marketing munkák támogatásaként, projektmenedzser lévén segítsek be a legújabb online kampány megtervezésében és megszervezésében még fogalmam nem volt, hogy ennyire nehéz fába vágom a fejszémet. Én sosem gondoltam volna, hogy az elmúlt tíz évnyi ittlétem egyik legnehezebb feladata az lesz, […]

Biztosan tisztában vagy a jelentőségével..

Én közgazdász vagyok, nem is annyira régen szereztem a diplomámat, de meg kell mondjam őszintén, a minap elég nagy meglepetés ért. Elkezdtem ugyanis egy építőipari cégnél dolgozni és rá kellett jönnöm, hogy bár én azt gondoltam nagyjából mindent sikerült jól megtanulnom és az eszembe vésnem, és nem nagyon lehet olyan fogalom amely ki tud fogni […]

Fejlesztés, mely versenyelőnnyé vált

Ma már szinte minden vezető tudja, hogy a szervezetfejlesztés hihetetlen fontos feladat. Én sajnos a saját cégem tekintetében egy kicsit lemaradtam ennek bevezetésével, hiszen mindig tervezgettem, tervezgettem, de valahogyan sosem jutott elég idő és valahogyan figyelem sem ennek a területnek ahhoz, hogy a megvalósítás is megtörténjen. Én nem hittem volna, hogy igaz, hogy egy szervezet […]

Egyáltalán nem bántam meg!

Az ember sokszor kell, hogy kapjon egy kis löketet, egy tanácsot vagy javaslatot, igazából bármit, ami bátorságra készteti, arra, hogy meghozzon egy döntést, hogy akkor is bele merjen vágni dolgokba, hogy ha éppen nem igazán látná első blikkre értelmét, vagy mindenki azt gondolja és mondja, hogy értelmetlen a ténykedése. Én nem olyan régen így vettem […]

Az én személyes kedvencem

Én sosem voltam az a típusú ember, aki iszonyatosan odafigyelt volna arra, hogy egészségesen éljen vagy étkezzen. Kicsit talán ezt el is rontottam, mert hát fiatalon az ember azt gondolja, hogy az egészség egy természetes dolog, amire nem igazán kell figyelmet fordítani, pontosabban leginkább eszébe sem jut, hogy elillanhat ez a természetesnek vélt dolog, és […]

Csodavilág, csoda eredményekkel

Egy ideje én már rátértem arra az útra, ami számomra egy hatalmas kalandnak indult és egy gyönyörű utazás lett belőle, hiszen a természetes anyagok világába látogattam be egy arckrém segítségével, amit a szivarvanynaturvilag.hu oldalról rendeltem, és el is indultam a természetes anyagok, a gyógynövények és a natúrkozmetikumok világának útján. Azt kell mondjam, hogy egyrészt sokkal […]

A legszebb eredmény amire csak vágyhattam

Nem olyan régen úgy döntöttem, hogy szeretnék egy saját szalont csináltatni. Szerettem volna egy olyan saját, külön bejáratos helyet, ahová akkor tudok menni amikor én szeretnék és nem igazán zavarja senki a munkámat. Eddig közösen béreltünk helyiséget több emberrel és egy szalon jellegű, de közös életteret tartottunk fenn egy fodrásszal és egy műkörmössel, azonban most […]

Egy egyetemista első nehézsége

Az ember mindig érzelmekkel telve nézi a csillogó szemű egyetemistákat, vagyis pontosabban azokat a fiatalokat, akik várva várják a ponthatárok kihirdetését, és azt, hogy ők melyik egyetemre vagy főiskolára jutnak be, hol kezdhetik meg valódi felnőtt életük első lépéseit, hiszen tudjuk mind, hogy amint a gyerek elhagyja a szülői házat, akkor kezdődik igazán az önálló […]

A kisfiam új barátai

A gyerekek hihetetlen fényt és szeretetet, de egyúttal hatalmas felelősséget és rengeteg munkát is hoznak az életünkbe. Iszonyatosan élveztem azt az időszakot, amikor még karon ülő volt a kisfiam, hiszen nem kellett mást tennem, csak ellátnom őt, és rengeteg olyan bensőséges pillanatot éltünk meg együtt, amit már tudom, hogy többé nem fogunk tudni, mert egészen […]

A tinédzserek kedvence

Az ember, ha gyereket vállal azt gondolja, hogy fel van készülve minden feladatra, megpróbáltatásra, és főleg azt hiszi, hogy ahogy egyre nagyobbak lesznek a gyerekek, folyamatosan egyre könnyebb dolga lesz a neveléssel és minden egyéb mással. Egyre kevesebbszer kell majd aggódnia, hogy mondjuk összetörik magukat vagy egyébként is, hogy a nevelésben nem jár majd sikerrel. […]