Az ember sokszor kell, hogy kapjon egy kis löketet, egy tanácsot vagy javaslatot, igazából bármit, ami bátorságra készteti, arra, hogy meghozzon egy döntést, hogy akkor is bele merjen vágni dolgokba, hogy ha éppen nem igazán látná első blikkre értelmét, vagy mindenki azt gondolja és mondja, hogy értelmetlen a ténykedése. Én nem olyan régen így vettem kertes házat a férjemmel. Mindenki elmondta nekünk, hogy semmi értelme kertes házat vennünk, hiszen mennyivel kényelmesebb egy emeletes ház ötödik emeletén, nem kell annyit dolgozni, sokkal egyszerűbb élvezni az életet és töredék munka van egy ilyen ingatlannal vagy lakással. Ennek ellenére mi hallgattunk a megérzéseinkre és megvettük a házat. Persze aztán amikor arról volt szó, hogy az embereket bezárta a járványügyi intézkedések hada és nem lehetett kimozdulni sem a lakásból, akkor már egyből mindenki más szemmel nézett a döntésünkre, és majd mindenki elmondta, hogy mennyire jó döntést hoztunk.
Persze a felújítási munkálatok idején, vagy amikor nem úgy alakultak a dolgok ahogyan terveztük mindenki el tudta mondani, hogy ezért nem szabad így beleugrani egy nagy projektbe, és hogy jobban át kellett volna vizsgálni a házat mielőtt megvettük, bezzeg amikor már hála a jó égnek élvezni lehetett a munkánk gyümölcsét, mindenki elmondta, hogy nekünk mennyire jó és milyen könnyű egy kertes házban. Azt kell mondjam, hogy őszintén nem értem az embereket, de legalább egy hihetetlen erőteljes tisztulást hozott ez számunkra a baráti és ismerős körbe, hiszen voltak akik pontosan emiatt távolodtak el tőlünk és volt akiktől mi távolodtunk el egymással.
Persze aztán be is léptek a saját baráti körünkbe újabb emberek, akikkel iszonyatosan jó viszony alakult ki és akik ma már teljes értékű barátként állnak mellettünk és iszonyatosan jó tanácsokat kapunk tőlük. Az egyik ilyen pár javaslatára kerestük fel a fabrikshop.hu csapatát, és pont az ő tanácsukra vásároltunk egy tökéletes segítőtársat egy műhely porszívó személyében. Én sem gondoltam volna, hogy ennyire jól fogja segíteni a ház körüli munkákat egy ilyen kis szerkezet. Megmondom őszintén, hogy én inkább lebeszéltem volna erről a férjemet, de nagy hibát követtem volna el. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy bátran vágjon bele a tervei megvalósításába, mint ahogyan azt is, hogy keresse fel fel a fabrikshop csapatát, biztosan nem fogja megbánni.