Egy nő számára vannak olyan területek, ahol a választás szinte életre szól. Éppen ezért nagyon fontos, hogy jól válasszon. Ilyen szolgáltatás például a kozmetikus. Én személy szerint nagyon nehezen találtam meg a számomra tökéletes kozmetikust. Nem szívesen próbálok ki új embereket, mert ez egy nagyon bizalmi terület számomra. A testtel való törődés mindig kritikus pont az ember életében, általában jól megválogatjuk kinek engedjük, hogy hozzánk érjen.
Sajnos én számtalan emberben csalódtam már. Vagy azért, mert szakmailag nem voltam megelégedve a munkájukkal, vagy azért, mert számomra nem megfelelő alapanyagokat használtak, vagy azért, mert a személyiségük nem passzolt az enyémhez. Szeretek beszélgetni, de nem szeretek fecsegni, és szeretem, ha mindig éppen annyit árulhatok el magamról és az életemről, amennyit éppen pont szeretnék. Nem szeretem, ha faggatnak, sőt, nem is viselem túl jól. Tegyük szívünkre a kezünk, jól tudjuk, hogy aki az emberi testtel foglalkozik, mint a kozmetikus is, legalább annyira jó lélekápolónak és emberismerőnek kell, hogy legyen, mint kozmetikai szakembernek.
Keresgélve az én megfelelő emberemet, végső elkeseredésemben már az internet mindent tudó világához fordultam segítségül. Rátaláltam a https://borangyal.hu/ oldalra, aminek a neve azonnal megfogott. Mit jelenthet ez a kifejezés. Az oldalon azonnal elvesztem. Jobbnál jobbnak tűnő termékek sorakoztak előttem, elérhető áron, könnyedén, az otthonomba repülve, és még egy kis blogot is találtam, amiből számomra is sok fogalom és témakör világosabb lett, például az arcápolást illetően. Azt gondoltam, akinek ennyire igényes és kedves, kifinomult oldala van, és ilyen természetes alapanyagokkal dolgozik, megérdemel egy próbát a kozmetikus vizsgáim sorában.
El is mentem hozzá egy megbeszélt időpontban, és azt mondhatom, megtaláltam az emberemet. Kellemes légkörben, feszélyezett érzések nélkül, kellemes beszélgetések közepette, tökéletes alapanyagokkal még tökéletesebb kozmetikai kezelést kaptam, és még a lelki simogatást is tökéletesen megkaptam. Felbecsülhetetlen értéket képviselt ez a google találat számomra, és remélem ez az érzés még jó hosszú időn keresztül elkísér majd, mert nagyon élvezem.