Egy ideje én már rátértem arra az útra, ami számomra egy hatalmas kalandnak indult és egy gyönyörű utazás lett belőle, hiszen a természetes anyagok világába látogattam be egy arckrém segítségével, amit a szivarvanynaturvilag.hu oldalról rendeltem, és el is indultam a természetes anyagok, a gyógynövények és a natúrkozmetikumok világának útján. Azt kell mondjam, hogy egyrészt sokkal kellemesebb ezeknek a termékeknek a használata. Én sosem szerettem magam kenegetni semmiféle krémmel, és teljesen kirázott a hideg bármilyen szintetikus krém illatától, így nem is használtam. Ezért is rendeltem a szivarvanynatruvilag oldaláról még annak idején az első ilyen arckrémemet. Aztán persze sorra próbálgattam ki mindenféle természetes hatóanyagot tartalmazó krémet és egyéb terméket, még nem elérkeztem a herbatea világához is.
Fogalmam sem volt az első rendelésem alkalmával, hogy egy ennyire hatékony és élvezetes termékek vásárába csöppentem bele. A mai napig nem emlékszem, hogy mi volt az a mozgatórugó, ami az első herbatea megrendelése felé indított, de azt gondolom hogy a legjobbat tette velem. Egészen egyszerűen imádom őket. Iszonyatosan sokat segítenek a feszültség oldásában, önmagunk szintetikus szerek nélküli megnyugtatásában, a stresszkezelésben, az alvásban, az immunrendszer erősítésében. Én amióta ezeket a teákat használom és alkalmazom, nem voltam annyira beteg, hogy két nap alatt ne jöttem volna ki bármilyen nyavalyából. Azelőtt sajnos rendszeresen előfordult egy-egy vírusos betegség, de az influenza terén is mindig az élen jártam. Most pedig semmi probléma.
Azt gondolom, hogy egy idő után mindenki számára eljön az a pillanat, amikor felismeri azt, hogy egyrészt ezek a gyógynövények nem véletlen vannak körülöttünk, másrészt pedig annak idején a nagyszüleink nem véletlen tudtak mindent ezekről a növényekről és tartották nagy becsben ezt a tudást, mert minőségi életet biztosít, és elkergeti a betegségeket. Persze nem azt mondom, hogy az orvosok és a gyógyszer nem szükséges, hiszen ez nem igaz. De az biztos, hogy minél kevesebb kell belőle annál jobb. A szivarvanynaturvilag.hu oldalon pedig számos jó minőségű csodaszer található a herbatea világából is. Csak javasolni tudom mindenki számára.