Három elfoglaltam az ügyvezetői széket egy nagyvállalatnál. Tudtam mit vállalok, mert már öt éve dolgoztam egy középvállalat élén, azt azonban nem kalkuláltam be, hogy a cégváltás tevékenységi kör váltást is jelent, hiszen egy nagyipari vállalatnál helyezkedtem el. Széles körben tudtam már igazgatni a munkát, tudtam, hogy kulcsembereket kell választanom egy-egy divízió élére, jól meg kell határoznom a beszámoltatási rendszer fő pontjait, és kifejezett figyelmet kell kapjon a szállítmányozás területe, hiszen ebben nem voltam jártas az eddigi munkáim során.
Tudtam, hogy a cég számos külső partnert foglalkoztat, viszonylag sok kihelyezett tevékenységgel dolgozik. Azt azonban nem tudtam, hogy egy ilyen vállalat esetében a tűz- és munkavédelem területének sokkal nagyobb szerepe és felelőssége van, mint egy átlag középvállalat esetében, amelyben én eddig vezető szerepet töltöttem be.
A jogi osztály a kezdetektől mindenben segítségemre volt. Éreztem, hogy mint szakmailag, mint emberileg abszolút támaszkodhatok a segítségükre. Egy dolgot nem gondoltam túl fontosnak és sajnos nem is lépem meg. Nem vizsgáltam felül a meglévő külső szolgáltató partnerhálózatot.
Egy nap megjelentek a hatóság ellenőrei, és megkezdték vizsgálatukat a tűz- és munkavédelem területén. Nyugodtan fogadtam őket, mondhatni nagyképűen megkértem a jogi osztály vezetőjét, adjon meg minden segítséget az ellenőrzés lebonyolítására. Az eredmény azonban korántsem volt ennyire megnyugtató. Az ellenőrök számos hiányosságot és mulasztást találtak. Szerencsére megúsztuk a napot egy nagyobb hatósági birsággal, ám rövidesen felülvizsgálatra számíthatunk a témakörben.
Azonnal új szolgáltató után néztem és nem volt könnyű a keresgélés. Számtalan szolgáltató jelenik meg a piacon, azonban szinte egyet sem találtam az ajánlott vállalatok közül, akik megnyugtató és mindenre kiterjedő tevékenységgel kecsegtettek volna. Rátaláltam azonban az internet nagy ura, a google segítségével a https://tsrsafety.hu/-ra. Már az első beszélgetés után biztos voltam benne, hogy profilra és vállalatra szabott, mindenre kiterjedő, speciális szabályzatokat, maximális odafigyelést és jelenlétet várhatok a vállalattól, és később bizonyossá is vált a felülvizsgálat sikerességével, hogy gyorsan, maximális szakmaisággal, tökéletes és pontos munkát képesek nyújtani, így azóta velük dolgozunk együtt és csak ajánlani tudom őket bárkinek.