Home 4 Legolvasottabb cikkek Kecel 4 Újabb civil szervezet alakul Kecelen (Frissítve!)

Újabb civil szervezet alakul Kecelen (Frissítve!)


kecel-varoshaza1Új városvezetés választásának elősegítése a célja a most szárnyait bontogató Kecel Fejlődéséért Egyesületnek. A kezdeményezéshez már egy önkormányzati képviselő is csatlakozott.

„Kecel Fejlődéséért Egyesületet szeretnénk a közeljövőben megalakítani, hogy segítse városunk fejlődését, ezáltal megállítani hanyatlását, hogy az itt élők ne kényszerüljenek elköltözésre és találják meg szülővárosunkban boldogulásukat.”

Ezzel a mondattal toboroz alapító és pártoló tagokat városunk legújabb civil szerveződése. Az egyesület kizárólag helyi politikával, városunk fejlődésével kíván foglalkozni. Céljaik megvalósítása érdekében le akarják váltani a jelenlegi városvezetést a soron következő választáson. A kezdeményezéshez Berger József képviselő már csatlakozott.

Frissítés:

Szerkesztőségünket megkereste az ügyben Hortobágyiné Németh Tünde – a keceli képviselő-testület tagja – is. Nyilatkozatában elmondta, hogy az alakuló civil szervezet Facebook oldalán körülbelül egy hete ő is jelentkezett a megadott email címen, de választ azóta sem kapott. Az oldalon közölt felhívásban ez áll: “Pártszimpátiától függetlenül mindenkit hívunk alapító vagy pártoló tagnak”Mivel a képviselő-asszony ezidáig nem kapott választ, azt gyanítja, hogy a fent említett idézetet nem lehet szó szerint venni.