Home 4 Legolvasottabb cikkek Kecel 4 Szemben a központi akarattal

Szemben a központi akarattal


muvhazMiközben – a központi akaratnak megfelelően – a legtöbb önkormányzat igyekszik intézményeit összevontan, költségtakarékosabban működtetni, addig Kecelen egy éve éppen ennek fordítottja történik.

Keceltől 25 kilométerre, Kiskunhalason múlt héten indult el a kulturális intézmények összevonása a megfogalmazott központi akaratnak megfelelően. Két új szervezet jöhet létre az elvi állásfoglalás nyomán. Az egyikbe a Thorma János Múzeum, a Martonosi Pál Városi Könyvtár, a szélmalom, a tájház és a Boróka Civilház tartozna. A másikba pedig a Művelődési Központ, a Városi Filmszínház, a Városi Sportpálya, a Végh-kúria, a Halasmédia Nonprofit Kft. és a Csipkeház kerülne. Kecelen ezzel szemben tavaly a múzeum lett önálló költségvetési intézmény, idén pedig a helyi TV és újság került ki a Városi Könyvtárt és Művelődési Ház feladatai körül. Feltehetően ezek sorsa is ez lesz majd a polgármester irányítása alatt. A TV már „független” egységként újra is indult.