Iphone megmentői

Nem olyan rég észrevettem az iPhone telefonomon, hogy valami nincs rendben. Gyorsabban lemerült, mint szokott, és hamarabb fel is töltődött. Ezek a „tünetek” szépen folyamatosan erősödtek, és már akkor tudtam, hogy csak az akkumulátorral lehet a baj. Ez eljutott teljesen odáig, hogy amikor töltés után bekapcsoltam a mobilom, egyből ki is kapcsolt magától. Ezelőtt azt hittem, valami nagyobb program fut a háttérben, ami eszi az akksit. Folyamatosan levettem a kijelző fényerejét, amennyire tudtam.

Szóval, amit átlag felhasználóként tudtam, megtettem, de ezzel sem tudtam elkerülni, az elkerülhetetlent. Akkumulátort kellett cserélnem. Gondoltam, hogy egy iPhone akkumulátor csere nem lehet olyan nagy feladat, így be is vittem az első utamba eső szervizbe, ahol közölték, hogy ők elküldik a telefonom, ott kicserélik és körülbelül négy-öt nap múlva mehetek érte. Mivel nincs cseretelefonom, és minden fontos dolgom ebben a készülékben volt, így arra jutottam, keresek tovább, hátha létezik olyan szerviz is, ahol helyben kicserélik. Az egyik jó barátom segített is rátalálni az iSzerelés nevű szervizre, ami egy kifejezetten Apple termékekre szakosodott üzlet.

Megnyugodtam, mikor közölték, hogy ott helyben orvosolható a probléma, amit gyorsan és hozzáértően meg is oldottak, ott a szemem láttára. Ekkor derült ki számomra, hogy ez egyben egy látvány szerviz is. Megnyugodtam, amikor láttam a saját szememmel is, ahogy új életet lehelnek kedvenc telefonomba. Nagyon boldog voltam, amikor a kezembe adták. Akkor fogadtam meg, hogy bármilyen baja is lesz a telefonomnak, ezentúl csak ide fogom hozni, mert itt tényleg azt nyújtják, amit ígérnek, és sose kell attól félnem, hogy átvernének.

Olcsó és minőségi mobilgarázsok

mobilgarázsok mindig is egy népszerűek voltak. Nem csak a rugalmas felépíthetőségük, hanem a gyorsan és olcsón felépíthető mivoltuk miatt, hanem ezek mellett igen tartós tárolási formának tekinthetőek. Könnyen telepíthető, költöztethető, szemben az épített változatokkal, illetve a sokszor egyszer felépíthető fa változatokkal. A könnyű szerkezet mellett az a leginkább s mobilgarázsok mellett szóló érv, hogy igencsak tartós megoldást nyújtanak azok számára, akik autójukat, vagy kerti eszközeiket, esetleg egyéb értékeiket akarják tárolni.

Olcsó és minőségi mobilgarázsok

Ha szeretnénk egy pontosan összeszerelt garázst, olcsón és tartósan, akkor a korábban linkelt ProfiGarage csapata lesz számunkra az ideális megoldás. Hiszen évek óta ezzel foglalkoznak, így olyan optimalizált folyamatok és fejlett gyártósor áll mögöttük, mely egyedi megrendeléseket is képes pár hét alatt kivitelezni.

Méghozzá úgy, hogy a minőségi anyaghasználat mellett szakértő kollégák segítenek abba, hogy a tervezés is a tartósságot segíthesse elő. Évek tapasztalata áll rendelkezésünkre egy telefon hívásnyira. Tehát a legjobb minőség mellett a tanácsok is segítségünkre lehetnek, majd pedig amikor elkészül a garázs pár héten belül, akkor a gyártó a szállításról és az összeszerelésről is gondoskodik.

Eljegyzés után indul a móka

Tavaly ősszel nem kis meglepetésemre egy szép naplementés romantikus estén egyszercsak a párom előhúzott a zsebéből egy dobozt és megkérte a kezem. Gyorsan igent is mondtam, nehogy meggondolja magát. Persze a meglepetéstől szóhoz sem jutottam, a fellegekben jártam. Egy ideje már jól érezhető, hogy egy irányba tart az életünk, de nem gondoltam volna éppen akkor és azon a napon erre. Igazán meglepődtem.

Ezek után természetesen elkezdtünk beszélgetni az esküvőről. Tudtuk, hogy ha még ebben az évben szeretnénk megtartani az esküvőt, gyorsan el kell döntenünk, hogy mikor szeretnénk a nagy napot, és hogy hol. Ezeket gyorsan meg is beszéltük, azonnal megkerestük a legalkalmasabb helyszínt és lefoglaltuk az időpontot mind az étteremben mind az önkormányzatnál és az egyháznál. Ezek után úgy gondoltuk, hogy van egy kis időnk. Így kicsit jegeltük a szervezés teendőit. Hamar felhívták azonban barátaink a figyelmünket, hogy bizony a többi szolgáltatót sem olyan könnyű megtalálni, és bizony a legjobbak naptára gyorsan megtelik.

Ennek hatására el is kezdtük a szolgáltatók felkeresését. A zenekarral nem volt gond, mert nagyrészt tudtuk kiket szeretnénk felkérni. Dekorost is gyorsan találtunk, hiszen az ő munkájuk ékes bizonyítéka az esküvőkön készült képeket látható, gyorsan és könnyen tudtunk dönteni. Elérkeztünk azonban az esküvői fotós kérdéséhez. Hát azt mondhatom széles a skála. Láttunk nagyon jó képeket nagyon nem hozzánk passzoló stílusú emberektől, és nagyon jó emberektől nem annyira hangulatos és érzelmeket tükröző képeket.

Sokat keresgéltünk míg megtaláltuk az igazit. Úgy érezzük, hogy a közös megbeszélés és az üzenetváltások alapján nagyon jól megtaláltuk a közös hangot, ami talán a legfontosabb ezen a területen, hiszen minden érzés tükröződik az ember arcán a képeken is, és egyáltalán nem mindegy, hogy az esküvő napján, életünk egyik legnagyobb eseményét milyen emberekkel és milyen hangulatban tudjuk eltölteni. Nagyon örülünk hogy rátaláltunk erre a csapatra és már alig várjuk a közös munkát.

Viseld büszkén a divatot

Stílus, divat és márka. Ez a három dolog erősen befolyásolja mindennapjainkat. Minden ember egy reklám felületnek tekinthető. Akarva akaratlanul, mindig rápillantunk a másikra, hogy megcsodáljuk, milyen cipője van, vagy felsője. „De jó az a pulcsi, egy ilyen kell nekem is” gondolatok már mindenki számára ismerősen csenghetnek. Mi nők, még jobban odafigyelünk a részletekre és persze a hibákat is könnyebben észrevesszük a másikon.

Így például azt, hogy szakadt e a harisnyája, vagy jó e az illata, ahogy azt is, hogy  milyen kopott vagy foltos cipője van valakinek. Én, ahogy csak tőlem telik, vigyázok minden ruhadarabomra és ez alól a cipőim sem kivételek. Mint a legtöbb nő, nekem is több pár cipő sorakozik a szekrényemben, és mindet egytől egyig nagyon szeretem. Naponta váltogathatom őket, hol az egyiket viselem, hol a másikat.  Mióta a Heelgood sarokvédőit használom, még tovább viselhetem büszkén minden cipőmet, ugyanis megóvja őket a vezetés közbeni sérülésektől. Nem lesz kopott a sarka és nem keletkeznek makacs foltok sem rajta a gumiszőnyeg által.

Attalai Zita designer alkotta meg ezt a szilikon csodát, melynek használata könnyű és nem kell attól tartani, hogy akár a harisnyámban is kárt okozna. Könnyen tisztítható és viselhető. A www.heelgood.hu honlap remekül tükrözi azt a stílust és kimértséget, ami jellemző ezekre a termékekre. Jól átlátható oldal, amin mindenki könnyedén el tud igazodni. Házhozszállítással rendelhetünk, így roppant kényelmesen és gyorsan hozzá is juthatunk cipőink legújabb védelmezőihez.

Ne maradj le, kövesd te is a divatot, hiszen az formálja a jövőt. Rendelj magadnak vagy akár szeretteidnek, ha jó „kezekben” szeretnéd tudni cipőd épségét, és szeretsz nagyszerű és hasznos ajándékkal meglepni szeretteid.

Sony telefonod van? Itt a megoldás, ha baj lenne

A Sony 1946-ban alapított tokiói székhelyű multinacionális vállalat, neve mégis egy latin eredetű, a sonus (hang) szóból ered. Manapság mondhatni élen járnak a hang, video és képalkotás terén, legyen szó tévéről, hangfalról, vagy megemlíthetjük a hatalmas sikereket elérő playstationt, mely a piacra dobása óta egyre nagyobb rajongótáborral rendelkezik. Külön érdekesség, hogy jóformán jóval több felnőtt használja a mindennapi kikapcsolódáshoz, mint gyermek, vagy tinédzser.

Illetve már 2008 óta beszálltak az okostelefon piacra is, 2012-től pedig már táblagépeket is gyártottak. És itt jegyezném meg a VAIO laptopokat, amik viszonylag viszontagságos utat jártak be a piacon, pedig hatalmas kereslet volt rájuk. Azaz elmondható, hogy ténylegesen sokrétű, és csúcs minőségű elektronikai termékeket gyártanak. De térjünk kicsit vissza az okostelefonokhoz. 2008-as indulásakor nem voltak annyira híresek a lassú és szinte kezelhetetlen operációs rendszerük miatt. Akkortól kezdtek igazán népszerűek lenni, amikor átálltak androidra.

A leggyakoribb hibák a kijelző betörése, az alaplap vagy szoftver hibák, ezeket azonban kivétel nélkül gyors, szakszerű módon képesek javítani, hiszen ezek az összes telefonnál előfordulhatnak, így nem nevezhetnénk még csak típushibának se. Hatalmas választékkal találkozhatunk, ha Sony telefont választunk, de nem kell kétségbeesnünk, ha valami történik a készülékünkkel, hiszen a Sony telefon szerviz mindig kéznél van, ha segítségre szorulunk.

Profi megoldások a hatékonyság érdekében! Velük éred el könyebben céljaid.

Minden cég esetében igaz, hogy egy osztály, egy csoport sok fontos területen fejleszthető. Akár a megfelelő belső kommunikáció, vagy az ideális workflow kialakítása jelentős hatással bírhat a teljesítményre. Ezek elérése azonban nem egyszerű és a felkészültség mellett a megfelelő tapasztalat is szükséges, az azonban kétségtelen, hogy a cégek az egyre növekvő versenyhelyzetből adódóan folyamatosan fejlesztenek és fejlődnek.

Ez pedig a modern vezetők számára nem jelent új információt, hogy a vállalkozás fejlesztése nem merül ki abban, hogy a technológiát és eszközparkot fejlesztik. Szükség van rá, hogy a megfelelő szakértők segítségével munkatársainkat fejlesszük, így a hatékonyság mellett a cégünk csapatszelleme is jelentősen fejlődni fog.

Profi megoldások a hatékonyság érdekében! Velük éred el könyebben céljaid.

A témakör fontosságával a sokan már tisztában vannak, de manapság a megannyi lehetőség és opció között nehéz kiigazodni. Tapasztalatuk és felkészültségük miatt mi a Kogwheel szakértőit ajánljuk, hiszen a komplex fejlesztési megoldások mellett sok mindenben tudnak tenni szervezetünk és cégünk fejlődésének érdekében.

Szakembereik segítségével hatékony csapatmunka alakítható ki, optimalizálható a munkatársak közös munkája és összességében a jobb légkör mellett erősebb csapat is kialakítható. Interaktív tréningek mellett coaching technikákkal, kompetencia alapú interjú technikákkal, készségfejlesztésekkel tudnak akár a vezetők, akár a beosztottak számára segíteni.

A cég életében kulcsszerepet betöltő belső kommunikációt sokrétű tréningekkel tudják fejleszteni, ami manapság a legtöbb szervezet számára jelentős fejlődési lehetőségként tekinthető. Ha szeretnél tenni munkahelyed, vagy céged hatékonyságának fejlődéséért, akkor mindenképpen javaslom, hogy keresd fel a Kogwheel weboldalát és nézz szét megoldásaik között.

Na kinek mit fog hozni a Télapó/Nyuszi/Jézuska?

Amikor jönnek az ünnepek, akkor mindig eszeveszetten kapkodunk, hogy mit is vegyünk akár közeli, akár távoli rokonainknak. Szép lassan elkezdhetünk készülődni, hiszen annyira gyorsan telik az idő, hogy észre se vesszük, és nyakunkon az ünneplés.

Ha már ajándék…Természetesen nem tudunk mindenkinek megfelelni, ki jobban, ki kevésbé fog majd örülni a meglepetésnek. Azt gondolom, a mai világban, amikor teljesen mindegy, hogy milyen, csak elektronikai kütyü legyen, így nem lőhetünk nagyon mellé. Akár telefon, akár ps, akár okosóra, ezek nem csak kelendő áruk, hanem nagyon hasznosak is. Ha például egy Apple okosórát veszünk, akkor kicsit belekeveredhetünk abba a temérdek kiegészítőbe, amit kaphatunk hozzájuk.

De legyen szó tizenéves bohókás unokatestvérről, vagy komolyabb idősebb nagynéniről, egy jól megválasztott apple watch szíj képes feldobni bármilyen ajándékba kapott órát, legyen szó akár a színéről, akár az anyagáról. Nem kell hosszasan tárgyalni, mennyire megerőltető a kapkodás, agyalás, hogy mindenki elégedett legyen. Mint tudjuk, sajnos ez lehetetlen. De nem is kell mindenkinek megfelelni. A legbensőségesebb mégis az, amikor a vacsoraasztalnál összeülve megbeszélhetjük a dolgainkat, hol sírva, hol nevetve, a lényeg, hogy együtt legyünk. És lehetőleg ne csak a „kötelező” összejövetelek alkalmával szeressük egymást, hanem az év többi napján is. Közhely, de igaz.

A ruha teszi a munkavállalót

Meghatározhatja-e egy munkáltató, milyen ruhában végezzék a dolgozók a munkájukat? Kit terhel a felelősség, ha az elvárásokat megszegve a munkavállaló nem viseli a beszerzett darabokat? És egyáltalán kit terhelnek a formaruha, illetve a védőeszközök beszerzésének a költségei? Számtalan kérdés merül fel az uniformizált ruházat viselése kapcsán, amiket leginkább munkavédelmi szakértők tanácsára támaszkodva válaszolhat meg az ember, de azzal sem árt tisztában lenni, hogy mi a különbség a pusztán esztétikai szempontokat követő formaruha és az egészséget, testi épséget óvó védőruházat között. 

A www.activesafety.hu munkavédelmi szakportál blogja szerint az alábbi kategóriákba esnek a munkahelyi öltözetek: Egyenruha/formaruha, termékvédő ruha, munkaruha, védőruha. A formaruha jellemzően a felszolgálók, ügyfélkapcsolati munkatársak, pénztárosok öltözete, amiknél elsősorban a felismerhetőség, a megkülönböztető jelleg, a cég imázsának kifejeződése a legfontosabb szempont – a vezetőség ezzel a céllal írja elő a számukra a viselését. Ezek az öltözetek utcai viselésre nem is feltétlenül alkamasak, szemben például az egyenruhákkal, amik szintén a beazonosíthatóság jegyében készülnek, de strapabíróbbak: lásd katonai vagy rendőri egyenruhák.

A termékvédő ruhák nem feltétlenü a személyek védelme, hanem a termékek kifogástalan állapota, esetenként a sterilitás megőrzése miatt javasoltak, mint például a hajvédő hálók vagy cipőre húzható lábzsákok. A munka- és védőruházat már sokkal inkább az erősebb igénybevételhez van tervezve. A munkaruha a viselője saját ruházatát óvja az erősebb igénybevételtől és szennyeződéstől (pl. köpeny, kötény), vagy helyettesítheti is azt. A védőruházat már egyenesen a viselője testi épségét óvja a fizikai, biológiai, kémiai veszélyektől – legyenek azok balesetmegelőző funkciókkal és a hosszútávú egészségügyi kockázatok kiszűrésével.

A Munka Törvénykönyve szerint a munkáltató köteles a munkavállaló minden olyan költségét megtéríteni, mely a munkaviszony teljesítése kapcsán indokoltan merül fel. Az azonban, hogy melyik ruhadarab melyik munkakör kapcsán minek minősül, már nem ilyen egyértelmű. Azt a minden munkáltató számára kötelezően előírt, munkavédelmi szakemberek által végzendő kockázatbecslés határozza meg. Érdemes ezeket a szakembereket a vállalatok létrehozásának minél korábbi szakaszában felkeresni.

Kedvenc piperéid könnyedén

Az internet kínálta lehetőségek egyre több ponton befolyásolják az életünket. Már nemcsak levelezésre, hírolvasásra, a távoli rokonokkal való ingyenes telefonálásra használhatjuk a világhálót. Egyes országokban már személyes jelenlét nélkül nyithatunk bankszámlát, anonim értékelést írhatunk a tanárainkról, az orvosainkról, sőt, 2017-ben az Egyesült Államokban összeházasodó párok több mint fele valamilyen internetes társkeresőnek köszönhette az ismeretségét, és így a boldogságát.

Hosszasan lehetne azon vitatkozni, hogy az internet térhódítása jó vagy rossz hatással van-e az életünkre. Egy dolog azonban biztos: kár volna szó nélkül elsétálni az internetes vásárlás és rendelés előnyei mellett. Nincs szükség személyes utánajárásra, házhozszállítás esetén még cipekedésre és készpénz felvételre sem. Ráadásul egy-egy termékről sokkal többet megtudhatunk web-ről a hozzánk hasonló vásárlók élménybeszámolóit, értékeléseit olvasva, mint a bolti eladók reklámszagú hablatyaiból.

A pipereshop.hu készleteiből rendeled a sminkkészleted, a testápolóid vagy éppen a hajszépítő szereidet, rengeteg időt spórolhatsz meg magadnak. Garantált minőségű árut vásárolhatsz, amit nem bontott fel és próbált ki előtted már több vásárló. Ráadásul szemben egy bolti helyzettel, az internetes beszerzés esetén mindig emlékezni fogsz a korábbi vásárlásaidra, online számláid alapján mindig könnyen visszakeresheted, hogy miből mennyire volt szükséged. A képlet tehát egyszerű: ne vásárolni járj az utcára, hanem ismerkedni. És ne ismerkedni járj az internetre, hanem vásárolni. Így életszerűbb, nem?

Tartós megoldást keresel? Mobilgarázsok gyártótól rövid idő alatt, remek minőségben

Nem új keletű a téma, hiszen időről időre felmerülő kérdésre ad választ, de az elmondható, hogy a mobilgarázs régebben is egy népszerű tárolási forma volt. Viszont napjainkban érte el azt a népszerűséget, melyet a megjelenésekor várhattunk tőle.

Hiszen szemben más hasonló célt szolgáló megoldásokkal könnyen telepíthető és költöztethető. Ez viszont nem mondható el az épített változatokról, de még sok esetben a fából készítettekről sem. A könnyű szerkezet mellett az is a mobilgarázsok mellett szól, hogy igencsak tartósak a kivitelből adódóan, ezért hosszútávú megoldást nyújtanak azok számára, akik autójukat, vagy kerti eszközeiket akarják tárolni. Akinek profi, tartós megoldásra van szüksége és ezt szeretné a lehető leghatékonyabban elérni gyakorlatilag ebben a bejegyzésben a legideálisabb megoldást mutatjuk.

Tartós megoldást keresel? Mobilgarázsok gyártótól rövid idő alatt, remek minőségben

Ha szeretnénk egy pontosan összeszerelt garázst, olcsón és tartósan, ráadásul hosszú távra, akkor a korábban linkelt Profi-Stahl csapata lesz számodra az ideális megoldás. Gyártóként évek óta ezzel foglalkoznak, így olyan optimalizált folyamatok és fejlett gyártósor áll mögöttük, mely egyedi megrendeléseket is képes pár hét alatt kivitelezni.

Mindezt úgy teszik, hogy a minőségi anyaghasználat mellett szakértő kollégák segítenek abba, hogy a tervezés is a tartósságot segíthesse elő. Évek tapasztalata áll rendelkezésünkre egy telefon hívásnyira, azaz minden segítséget pár perc alatt megkaphatunk. Tehát a legjobb minőség mellett a tanácsok is segítségünkre lehetnek, majd pedig amikor elkészül a garázs pár héten belül, akkor a gyártó a szállításról és az összeszerelésről is gondoskodik.