Home 4 Kék Hírek Kecel 4 Ököllel, majd kőműves kalapáccsal ütött

Ököllel, majd kőműves kalapáccsal ütött


rendor_szirenaNyomozás indult egy 43 éves kalocsai férfi ellen, aki erőszakkal akart elvinni egy nagy értékű személygépkocsit.

A Kalocsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt egy 43 éves kalocsai férfi ellen, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013. február 13-án éjjel a kalocsai lakásában tartózkodó 37 éves bajai férfitól azt követelte, hogy adja át részére a ház előtt parkoló svéd rendszámú Mercedes CLK típusú személygépkocsit. A bajai férfi erre nem volt hajlandó, ezért a kalocsai férfi rátámadt ököllel, valamint egy időközben magához vett kőműves kalapáccsal bántalmazta a sértettet.

Cselekményének a jelen lévő hozzátartozók vetettek végett. A sértett távozása során bántalmazója kikísérte és eközben magához vett egy bozótvágó kést, majd közölte, nem engedi, hogy a kocsival elmenjen, követelte az indítókulcsot. A sértett ennek félelmében eleget tett, majd orvoshoz ment. Bántalmazásával összefüggésben 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett. Az eljárás során a gépkocsit lefoglalták a rendőrök. Az elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki, vele szemben őrizetbe vétele mellett folyik tovább a nyomozás.