Home 4 KECELI HÍREK 4 Nem semmi: Kitl Zoltán hatot rúgott a Hartának!

Nem semmi: Kitl Zoltán hatot rúgott a Hartának!


Megvan az új közönségkedvenc Kecelen.

Szombaton a Kecel FC hazai pályán 8 – 0-ra kiütötte a Hartát. A sikerben döntő szerepet játszottKitl Zoltán, aki egymaga hat gólt szerzett.

– A mesterhatosomnak nagyon örülök, mint ahogy annak is, hogy a Nemzeti sport is megkeresett e témával kapcsolatosan, de a realitások talaján maradva, az hozzá tartozik a mérkőzéshez, hogy az ellenfél már az első félidőben emberhátrányba került egy kiállítás révén, illetve a 4-1-4-1-es felállásban gyakorlatilag minden támadás rám van kiélezve. Az öltözőben Vanó Sanyi bácsi arra kérte a csapatot, hogy próbáljunk meg minél hamarabb gólokat szerezni, és ezáltal megbomlasztani az ellenfél morálját. Ez a taktika maradéktalanul be is jött, minden a tervek szerint alakult mindkét félidőben. A 6 gólomon kívül még Zsók Józsi is betalált büntetőből és egy öngól is született a mérkőzésen.

– Rúgtál már máskor is hatot bajnokin?

– Nem ez volt az első, hiszen az egyéni rekordomat még 2014-ben az éppen most listavezető Tiszakécske ellen sikerült felállítanom, amikor 12-0-ra vertük meg őket a Majsával, ráadásul idegenben.


A 23 éves támadó – akinek két testvére is a DVTK-ban játszik – a téli szünetben érkezett Kecelre a Kiskunmajsától. A csapat egy potyagóllal kikapott a Kalocsától, majd az akasztói mérkőzés elmaradt, a BLSE ellen pedig egy 2 – 2-re futotta. Múlt héten azonban Kitl Zoltán már győztes gólt szerzett Jánoshalmán, a mostani hatos után meg feltehetően nem sok szurkoló fanyalog Kecelen.

– A beilleszkedéstől egy kicsit féltem, hiszen Majsáról, egy nagyon összetartó és baráti társaságból érkeztem, de mára már tapasztalatból mondhatom, hogy Kecelen is nagyon jó az öltözői hangulat, illetve úgy érzem, hogy a nézők is megkedveltek az utóbbi mérkőzések során. Az elején nem igazán találtam a helyemet, mert középpályást játszottam előző klubjaimnál, azonban mostanra már sikerült felvennem a ritmust és a sérültjeink is felépültek, így szeretnénk kihozni a maximumot a hátralévő mérkőzésekből.

Vanó Sándor a Kecel edzője szerint Kitl Zoltán egy olyan játékos, aki edzésen is odateszi magát. “Jól lát a pályán, és nagyon kreatív. Csatárként játszatom, annak ellenére, hogy ő inkább mélységből szeret érkezni. Még ha nem is ért egyet velem, de mindig megcsinálja a rábízott feladatot. Nem azért rúgott hat gólt mert önző játékos, ha kell mindig leadja a labdát. Nagyon jó párost alkotnának együtt a tavaly ősszel tragikus hirtelenséggel elhunyt Szöllősi Tamással, aki egyébként még mindig fölényesen vezeti a góllövő tabellát.

A góllövőlista állása (élmezőny)


A Bács – Kiskun megyei I. osztály állása a 20. forduló után