Home 4 Archiv Kecel 4 LEBEGÉS

LEBEGÉS


A Városi Múzeumban 2012. 12. 7. 17:00 órakor nyílik Gérné Mezősi Aranka szobrászművész tárlata. A tárlatot megnyitja: Várhelyi György szobrászművész.

“Mindig a művészet érdekelt igazán, a nagy egység és a piciny részletek.  A tanulmányaim is ezen érdeklődés kontúrjait rajzolják meg: faszobrász lettem, évekkel később a Szegedi Tudományegyetemen rajztanári diplomát, végül a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán szobrász-művésztanár végzettséget szereztem.

Forrás: facebook.com/aranka.gernemezosi

Szobraim faragása mellett gyerekeket tanítok az anyagok és az eszközök használatára – és önmaguk kifejezésére. Az ember nemcsak a világ, de saját maga felé is megnyilvánul,  talán így keres és jó esetben talál valódi, belső támpontokat. Számomra az anyag formába öntése a minőségi, járható út. Szeretném, ha a gyerekek, a még fogékony, nyitott lelkek kicsit ráléphetnének erre az ösvényre – hátha megtetszik valami belőle, és esetleg sajáttá gyúrva majd a maguk ösvényén hasznosítani tudják azt.

A munkáimat elsősorban a természet formái és színei ihletik. A fa hordja azokat a tulajdonságokat, amelyek mentén úgy formálhatom, festhetem, hogy nem veszíti el a természetközeliségét, pontosabban fogalmazva: egy darab fányi természet marad még akkor is, ha nonfiguratív formát ölt.  Én pedig, belevésve, -faragva, -színezve magamat, ennek a részévé válok. Már az alkotófolyamat közben is, nemcsak a végeredményben.

Az itt látható munkámmal a közösségről szeretnék beszélni. Az emberekről, akik olyanok, mint csepp a tengerben, mégis mindenki más. A kis figuráim is mind hasonlítanak egymáshoz, kapcsolatuk van egymással és együtt hordoznak valami többletjelentést, amelyet részleteiben nem tudnának birtokolni, ha egymaguk volnának. Egységük több, mint a részek összege. Ez a “több” a kölcsönhatás. Rengeteg csepp tengerré csak akkor válik, ha kapcsolódnak egymáshoz. A közösség tükröt tart a tagjai elé, és ezt a tükröt megtanulni észrevenni, aztán tisztán látni és kibírni az éles képet, a legfontosabb tanulások egyike. Meghatározza, hogy miként alakulunk, idomulunk egymáshoz, formálunk közösséget, miközben – jó esetben – a saját formánkat, saját lényegünket sem veszítjük el… Pont olyan nehéz, mint amilyen gyönyörű feladat. Miközben a másikra figyelünk, önmagunkra ismerünk.

Ezek az én gondolataim, de a fa és én összedolgoztunk, és én a szereplők egyik fele vagyok csak, így az elkészült alkotás feltétlenül nyitva hagy minden kaput a szemlélő számára:  a szobor és mindenkori nézője közt létrejövő kapcsolat mindig más és más finom gondolatszálakat fon egybe. Azaz remélem, mindenkinek más jut eszébe…”

Forrás: pszinapszis.hu