Home 4 Legolvasottabb cikkek Kecel 4 Kecel az új megyei területfejlesztési koncepcióban

Kecel az új megyei területfejlesztési koncepcióban


KHT_kecelinfoElkészült Bács-Kiskun Megye Területfejlesztési Koncepciója, amely előre vetíti Kecel számára is, hogy a következő uniós költségvetési ciklusban, milyen célokra pályázhat eséllyel.

„Bács-Kiskun 2020” Ezzel az elnevezéssel látott napvilágot közelmúltban Bács-Kiskun Megye Területfejlesztési Koncepciója, amelyre fel lehet majd építeni a következő uniós költségvetési ciklus, konkrét településekre bontott pályázati céljait. Kecel vonatkozásában több fontos megállapítás is bekerült a 200 oldalas tanulmányba. A fejlesztések egyik lehetséges iránya a vállalkozások működési feltételeinek javítása, a főközlekedési utak viszonylagos közelsége miatt. Az anyag megjegyzi, hogy 324 Bács-Kiskun megyében székelő cég rendelkezik 1 milliárd Ft feletti árbevétellel, ebből 74 társaság 4 milliárd felettivel.

Városunkról pedig az olvasható az anyagban, hogy a kiskőrösi kistérségben fontos gazdasági szerepet tölt be 7, milliárdos forgalmat bonyolító vállalkozással. A koncepció egy érdekes megállapítása, hogy Kiskőrös – Soltvadkert – Kecel, Kunszentmiklós – Szabadszállás – Solt, Kiskunhalas – Jánoshalma kapcsolatrendszerét elzárkózás, illetve bizonyos típusú versengés jellemzi, bár a települések potenciális befektetők felé való kiajánlása, és a turizmus terén esetenként megjelenik az együttműködés is. Kecelről pedig még megjegyzi azt is, hogy kevésbé vesz részt az együttműködésekben, mint az erre rászoruló kistelepülések. A
terjedelmes anyag az interneten bárki számára hozzáférhető.