Home 4 Archiv Kecel 4 Forgalomlassító sziget Kecelen

Forgalomlassító sziget Kecelen


Egységes álláspont alakult ki az 54-es számú főút Kecelt érintő szakaszának forgalom lassítása ügyében. A Farkas László, önkormányzati képviselő kezdeményezésére összehívott legutóbbi helyszíni egyeztetésen ugyanis minden résztvevő a forgalom lassító sziget megépítése mellett érvelt. A forgalomszervező szakember, valamint a közútkezelő és a város képviselője szerint is a helységnévjelző tábla áthelyezése, valamint a gyakoribb sebességmérés mellett ez a leghatékonyabb módja a járműforgalom lassításának. Kiderült az is, hogy minden megoldás költségvonzata az önkormányzatot fogja terhelni. Az érintett hatóságok ugyanakkor közösen keresik, hogyan lehetne pályázati forrásokat is bevonni kivitelező munkákhoz.