Home 4 KECELI HÍREK 4 Folytatódik az ámokfutás!

Folytatódik az ámokfutás!


kecel-14 keceli vállalkozó pénzét utasította vissza, a várost kormányzó többség tegnap este. Nagy helyi cégek ugyanis összefogtak a KecelMédia megmentése érdekében, ám ezt még csak szóra sem érdemesítették.

Jelentős, több millió forintos támogatást biztosítanak helyi nagyvállalkozók a KecelMédia idei működésére. Mindez azt jelenti, hogy Kecel súlyos gondokkal küzdő idei költségvetésének, egyetlen forintjába sem kerülne a helyi újság és televízió. Mindez tegnap este derült ki azon a zárt körű képviselő testületi megbeszélésen, ahol ismét a város idei költségvetése volt napirenden. A mostani gazdasági helyzetben nagyvonalúnak számító felajánlást, azonban figyelembe sem vette a Kecelt irányító többség, élén a polgármesterrel. Több városatya is megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy a cégek felajánlását még csak szóra sem érdemesítette az 5 fős többség.

Mindez alapján most már egyértelművé vált, hogy a helyi nyilvánosság felszámolásának valójában nem anyagi okai vannak- mondta egyikük. A Kecelinfo értesülése szerint, amennyiben január 31-én bezár a Kecel Városi Televízió valamint megszűnik a Keceli Hírek, a város nem sokáig marad helyi információk nélkül. Néhány héten/hónapon belül ugyanis indul a polgármester tv-je és újságja, ezek nevei is megvannak már, azokat ugyanis levédették.