Home 4 KECELI HÍREK 4 A polgármester tudhatott a 70%-ról Herczeg Imre szerint

A polgármester tudhatott a 70%-ról Herczeg Imre szerint


kepEgy önkormányzati képviselő szerint a polgármester már hetekkel-hónapokkal korábban tudhatott arról, hogy az állam nagyobb arányú adósság átvállalásra készül Kecelen. Herczeg Imre szerint Haszilló Ferenc többször is elszólta magát, ami hallható a testületi ülések felvételein. A képviselő úgy gondolja, hogy ennek fényében el lehetett volna kerülni az elbocsátásokat, a 4 és 6 órás foglalkoztatást, valamint a KecelMédia felszámolását.

Mint arról a Kecelinfo is beszámolt – Hortobágyiné Németh Tünde tájékoztatása alapján – városunk a vártnál is nagyobb arányú támogatáshoz jutott az adósságkonszolidáció révén. A polgármester irányítása alatt álló városi honlapon ez olvasható: „az állam a település lakosságszámát és a törvény vonatkozó paragrafusait figyelembe véve 1 117 823 000 forint összegű adósság és járulékai összegét vállalja át. A megállapodás – a korábban közölt 800 millió forint összeget több mint 300 millió forinttal megnövelve – jelentős segítséget nyújt városunknak.” A kedvező döntés kapcsán kereste meg szerkesztőségünket Herczeg Imre önkormányzati képviselő, aki azt állítja, hogy a polgármester hetekkel-hónapokkal korábban tudott a kedvező hírről.

A város pénzügyei kapcsán a polgármester úr többször is említette, hogy majd lesz pénz. Erre én egyszer megjegyeztem, hogy talán varázsló vagy, áruld el honnan szerzel pénzt. Válasz persze nem jött. Egy-két hónapnak kellett eltelnie, hogy kiderüljön mire gondolt állítja a képviselő, aki hozzá teszi, ha néhány hetet csúsztatja a polgármester a költségvetés elfogadását, nem kellett volna ilyen mértékű megszorításokat alkalmazni. Herczeg Imre szerint elkerülhető lett volna a létszámleépítés, a 4-6 órás foglalkoztatás bevezetése, valamint a KecelMédia felszámolása is.

A kijelentéssel kapcsolatban a Kecelinfo megkereste Kecel polgármesterét, aki határozottan cáfolta, amit a képviselő állít.

Azt, hogy én tudhattam volna már előtte kép hónappal, határozottan cáfolom, ez egy lobbitevékenység volt végül is a Bányai Gábor úr meg a részemről. …az 50%-ot január végén írtuk alá, ahol a pénzügyi vezető is ott volt, tehát akkor erről még szó sem volt, hogy 60 vagy 70 lesz, maximum sejthettük, hogy esetlegesen változtatnak rajta. Kiskőrös is csak 40%-on maradt. Az a Font Sándor úr körzete, ez meg a Bányai Gábor úr körzete. Tehát ez most így alakult  több településnél, ahol sikerült jól lobbizni. Ezt nem lehetett tudni, most derült ki hétfőn, amikor aláírtunk nyilatkozta a Kecelinfo szerkesztőségének Haszilló Ferenc polgármester.

kecelinfo.hu